Zöld Misszió

Egy zöldebb világért

Tényleg rosszabb a textilszatyor, mint a nejlon?

2019. július 11. 08:30 - Zöld Misszió

szatyor1.jpegValami talán megmozdult az emberekben környezettudatosság terén, legalábbis egyre gyakrabban kerül elő a téma, és egyre többször lehet találkozni azzal, hogy az keresik a módját annak, hogyan tudnak kisebb ökológiai lábnyommal élni. A Facebookot görgetve mostanában lépten-nyomon abba lehet botlani, hogy a bevásárláshoz kapott nejlonzacskókat egyre többen váltják fel többször használható, textilből varrott szatyrokra.

A kezdeményezés nem újdonság, ezer éve használunk textil szatyrokat, csak az utóbbi időben kissé kiment a divatból. Az viszont, hogy újra előtérbe került, nagyszerű, hiszen tudjuk, hogy a nejlon nagyon szennyezi a környezetet, és szuper, hogy sokan inkább a nem eldobható megoldásokban gondolkodnak, hogy ezzel se terheljék a bolygót.

A kommenteket látva azonban nem osztatlan a lelkesedés. Vannak ugyanis olyan vélemények, hogy ez sem a legjobb út, mert a textil előállítása is elég környezetszennyező folyamat, ezért szinte még rosszabb ez a megoldás, mint a nejlonzacskó.

szatyor2.jpeg

Van-e ebben igazság? 

Annyi igen, hogy a textil előállítása valóban terheli a környezetet. De azért ez mégsem ilyen egyszerű, hiszen nem mindegy ugyebár, hogy mennyit használunk belőle, és milyen gyakran kell új. Az általánosan elterjedt nejlonzacskók az esetek többségében úgy működnek, hogy nem viszünk magunkkal a boltba, mert „úgyis adnak”, esetleg, ha szándékunkban is áll, elfelejtjük. Ha mégsem, akkor használjuk 2-3x, és már dobjuk is ki, mert kiszakadt itt-ott. Bármennyire is próbáljuk tehát újrahasznosítani, az a szomorú igazság, hogy nem egy tartós darab.

Ezzel szemben a textil szatyrok sokkal tovább tartanak ki, kevésbé sérülékenyek. Ha igaz is, hogy a textil előállítása jobban terheli a környezetet, az is biztos, hogy kevesebbszer, mert ritkábban kell belőle új. Továbbá textil szatyor készülhet házilag is, újrahasznosított régi pólókból varrva például, így pedig szó sincs újabb környezetszennyezésről.

Az viszont biztos, hogy az irány jó: kevesebb eldobható, egyszer (esetleg kétszer, háromszor) használható tárgy, és sokkal több tartós termék. Utóbbi főként dicséretes, ha eleve újrahasznosított alapanyagból készül. Lehet, hogy apróságnak tűnik, de ha mindenki odafigyelne csak erre az egy dologra, máris drasztikusan csökkenne az eldobált nejlonzacskók száma.

 

79 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldmisszio.blog.hu/api/trackback/id/tr1814937370

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

acycloren 2019.07.12. 09:12:06

Én hatizsákot használok döntően. Meg ha szatyor kell, akkor műanyag szatyrot, de erőset, szőttet, nem csak egy fólia vékonyságú fallal ellátott bolti nylonzacskót. Tehát nagyon erős, évtizedekig tart, újrafelhasznált műanyagból készült.
A pamut, textil szatyrok hamarabb elrongyolódnak.

Metálvörös 2019.07.12. 09:49:46

@acycloren: Egyetértek a hátizsák használattal, az enyém már 10+ éves, napi szinten használom. Így nem fordul elő, hogy váratlan venni kell valamit, de nem tudom hova tenni. Ha meg olyan sok cucc lenne, hogy nem fér bele, akkor úgysem bírnám el szatyorban, kézben sem, akkor kell autót használni (99%-ban bringával járok)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.07.12. 10:05:14

Mindig tudatosan nejlonzacskót használok.

Ki akarná támogatni ingyen a zöld nagytőke extraprofitját?

midnight coder 2019.07.12. 10:11:55

Én egyébként ezt úgy oldanám meg, hogy alapvetõen lecsökkenteném a háztartási hulladékban lévõ anyagok számát. Azaz csomagolásba csak a következõ anyagokat engedélyezném:
- egy fajta fémötvözet (a sörösdoboztól a kupakokig mindenre)
- két fajta mûanyag: egy fehér színû merevebb, és egy átlátszó rugalmas. mind a kettő tesztelve hogy kerülhet mikróba és nem okoz rákot, és lehetõleg nyomtatni is lehessen. Ezeknek a mûanyagoknak a megtalálása nyilván gondos körültekintést igényelne, mert hosszú távú döntés.
- papír
Ezt szépen külön jelezném hogy csak ezek vannak benne, és csak ezek mehetnének a háztartási szemét közé. A kommunális hulladékot ezek után szerintem elég könnyen és olcsón lehetne gyakorlatilag 100%-ban feldolgozni. Persze az iparnak ez átmeneti költségnövekedést okozna, viszont megszüntetné a szeméthegyeket.

Metálvörös 2019.07.12. 10:18:31

@midnight coder: Az üveget szándékosan hagytad ki, vagy véletlen? (igen, ahhoz általában kell egy valamilyen kupak is, de még azzal együtt is jobbnak érzem. Pl. az általam legtöbbet használt üvegfajtánál ha a kupakból kiszedem a műanyag korongocskát, mehetnek szépen a megfelelő szelektívbe, az üveg meg a következő vásárlásnál visszakerül a boltba)

Kopasz Szuzukis 2019.07.12. 10:24:40

Több, mint 10 éve használunk Németországból származó, lenvászon szatyrokat. Eddig egyiket sem kellett kiselejtezni!!! Összehajtogatva kisebb, mint egy pénztárca, még a farzsebben is elfér.

prim 2019.07.12. 10:33:19

Azt azért elég érdekesnek találom hogy a tartós bevásárló táskaákat 3x4 lehet használni ...Nálunk hosszú évekig kitartanak ezek a tartós bevásárló táskák.Mindig van belőle az autó csomagtarójában is , de ha gyalog vagyok akkor is van nálam a hátizsákban pluszben 1-1 darab...A legextémebb felhasználási idő az 6 év volt...a lakásvásárlás után megvett ikeás szatyorban vittül ke az erkély ujrakövezése után a sittet....Igaz akkor már eléggé tropák voltak , de jobban birták a gyűrődést mint a sitteszsákok...Szóval azért egy jó erős szatyor évekig kihúzza...Mosndjuk mi használat után mindig összehajtjuk, és igy nem is gyűrödik össze...Ha esetleg piszkos lesz, egy nedves mosószeres ronggyal ki lehet tisztitani...A szövetet meg ki lehet mosni...

midnight coder 2019.07.12. 10:36:08

@Metálvörös: Az üveget visszaváltani elég nagy logisztikát igényel, a tisztítása pedig elég macerás, ráadásul nehéz és sérülékeny.

midnight coder 2019.07.12. 10:59:37

@archibald67: Ha nem dobod a palackodat a patakba, vagy az árok szélére, esetleg az erdõbe akkor kb. 0% az esélye hogy valaha is a tengerbe kerüljön. Ahogy amúgy Európából eleve minimális mennyiség kerül oda. Ezzel az egésszel valahol abból a szempontból egyet lenet érteni, hogy ez az egész szemét termelés egyrészt pazarlás, másrészt nem kellene hulladékhegyeket termelni, de a bálnákat nem a budapesti szívószál fogja kipusztítani.

midnight coder 2019.07.12. 11:01:16

Amivel szerintem itt ma kezdeni kellene valamit, az nem a mûanyag szatyor, hanem hogy a tahó ne dobálja el az út mellett a szemetet, illetve ne vigye ki a hulladékot az erdőbe, árokpartra, stb. De gyanítom, hogy a vászonszatyros polgár és az erdőbe szemetelő tahó nem ugyanaz a célcsoport.

Metálvörös 2019.07.12. 11:12:16

@midnight coder: Ez így van, de ha a szemét csökkentése a legfontosabb cél, akkor esetleg elvárható a fogyasztótól is némi változás a hozzáállásban (amúgy is rá van kényszerítve, ha szigorúan szelektíven kell gyűjtenie, ahelyett hogy mindent bevágna egy kukába) Amiből a legtöbb fogy, és tipikusan melóból hazamenet vesz négyet-ötöt az ember (sör) abból van dobozos opció, az kb. megfelel az általad írt kritériumnak. Amiből meg nem fogy ennyire sok (bor?, nálunk a szörp) annál meg elfér az a pár üveg otthon, amíg nagybevásárlás lesz, és akkor visszaviszem. Vagy egy zsebpénz lehetőség a gyereknek, hogy vigye ő vissza, az övé a pénz.
Én naivan azt gondolom, hogy ha annyira problémás lenne az üveggel foglalkozni, már nem csinálnák. A fogyasztói igényeket a profitérdek mindig felülírja (ha nem így gondolod, mutass EGYETLEN embert, aki szerette volna, hogy a 200 grammos tejföl helyett 175-öst lehessen kapni, természetesen azonos áron...)
Ja, a papírszemét nagy részét nem a reklámújságok teszik ki? Na azt konkrétan betiltanám, legyen normálisan kint a honlapon az akció, és kész. (vagy kelljen fizetni érte :) )

steery 2019.07.12. 11:21:43

20 évvel ezelőtt vettem a spárban egy nagy műanyag szatyrot. Azóta is használom. Már nagyon megkopott, a színes reklám felirat alig olvasható rajta, de különben nincs semmi baja. Tanulság: a gyártók simán tudnának kvázi örökéletű műanyag szatyrokat is készíteni - ha akarnának. De abban nincs üzlet, mert a piac gyorsan telítődne és utána nem lehetne többet gyártani. Szóval nem a felhasználókkal és nem a műanyag szatyrokkal van a baj, hanem a kapitalista szemlélettel.
És ez minden másra is érvényes. Simán lehetne 40-50 évig használható gépkocsikat, számítógépeket, mobiltelefonokat is készíteni, amik lehetnének egymással kompatibilisek, olcsón és könnyen javíthatók. De abban nincs üzlet. Ezért dobnak piacra rengeteg rövid életű terméket, amik minden alkatrésze különbözik egymástól, hogy ne lehessen köztük csereberélni (már ha egyáltalán javíthatóra van tervezve, nem eldobhatóra!). És ezt a gyalázatos, haszonelvű anyagpazarlást és a fogyasztók maximális lenyúlását azzal a védhetetlen mesével indokolják, hogy az embereknek új, szép, egyedi, dizájnos dolgok kellenek.
Szóval ne minket, fogyasztókat szidjatok a következményekért. Hozzatok olyan törvényeket, hogy a gyártóknak megérje másféle termékeket fejleszteni és gyártani. Mert ez politikai és törvényhozási probléma.

Metálvörös 2019.07.12. 11:28:58

@steery: Teljesen igazad van. A fentebb említett hátizsákom egy korai Decathlonos darab, kb. a legolcsóbb volt. Ma is lehet hasonló árúakat kapni, de megfogva érzem, hogy vékonyabb az anyaga, még a jóval drágábbaknak is. Biztos, hogy nem bírna ki annyit, mint a régi. A számítógépnél az a probléma, hogy a teljesítmény egy idő után nem lesz elég, bár ez részben az eszetlen szoftverfejlesztések miatt van. Van 20 éves, működő billentyűzetem, csak épp a legújabb alaplapokon már nincs PS/2 port (amibe eleve csak átalakítóval tudom használni, még a régi szép DIN dugója van) Eszem ágában nem lenne másikat venni, ami esetleg 3 év alatt tönkre is megy.

Gy.Takács 2019.07.12. 11:32:03

@steery: ha orokéletű egy termek, akkor nincs profit. Ha nincs profit, nincs fejlesztes.

midnight coder 2019.07.12. 11:42:23

@Metálvörös: Nagyon nem is csinálják. Pl. a sörök is dobozban vannak többnyire, a kóla PET palackban, egyedül a borok vannak még üvegben (bár láttam már ott is olyat hogy nem), de szerintem a boros üvegek nagy része is kukában végzi, jobb esetben szelektívben. Még anno emlékszem a szocializmusban nagy divat volt az üveg és a visszaváltás. Aztán egy nyáron építõtáborban voltam az egyik konzervgyárban, és üvegeket tisztítottunk. Tök jó volt, de egy fontos tanulsággal járt a számomra: azóta abból a konzervgyárból származó konzervet soha nem vettem...

Em.MA 2019.07.12. 11:56:13

Mindenki a maga lehetőségeihez mérten tegye meg amit tud, az is valami.
A gyártóknál kellene komoly változásokat kiharcolni, kezdve a rengeteg csomagoláson, lásd lapkasajt. Vagy a gyerekjoghurtok, amiknél egy adag talán fél dl lehet.
Folytatni lehetne ott, hogy minden ország kezelje a maga szemetét, ne lehessen más országokba utaztatni. Nem tudom, mi magyarok exportáljuk-e a hulladékot, de valahogy nem tudom magamra venni a tengerben úszkáló szeméthegyek problémáját. A legközelebb egy alkalommal voltam a tengerhez, akkor sem láttam, mert apály volt. Az én szemetem nem úszkál sem a tengerben, sem hazai vizeken, amit beviszek az erdőbe azt kihozom. Van "egyszer használatos" műanyagtasakom, amiben a gyümölcsöt mérik le, azt használom szemeteszsáknak.

ramirez7788 2019.07.12. 12:20:03

index.hu/tudomany/til/2019/04/14/megsem_olyan_jo_a_kornyezetnek_a_vaszonszatyor/
"egy vászonszatyrot 7100 alkalommal kell újrahasználni ahhoz, hogy ugyanott legyen az előállításának környezetre gyakorolt hatása, mint a műanyagszatyoré. Azaz ha minden nap jár bevásárolni, és közel 20 évig ugyanazt a szatyrot viszi magával, akkor tart ugyanott, mintha mindig egy új nejlonszatyrot vásárolt volna. A biopamut szatyrok ennél is rosszabbak, azok előállításának olyan nagy a karbonlábnyoma, hogy 20 ezer alkalommal, azaz 55 évig kellene használni, hogy kiváltsák a műanyag szatyrot."

Metálvörös 2019.07.12. 12:28:21

@midnight coder: Akik a sörösdobozt is összeszedik a kukából és leadják fémként, azok eléggé tisztában vannak az üvegvisszaváltási lehetőségekkel is, nekik a borosüveg 10 Ft-ja is pénz. Csak épp meg kell találni a megfelelő boltot, mert nem vesznek bárhol bármit vissza. Én személy szerint inkább üveges sört veszek, mert ha nem pohárból iszom, az üvegből jobb, mint dobozból.
De nem erőltetem tovább a témát, ahogy Em.MA írta, mindenki tegyen lehetőségeihez mérten, mert bármilyen keveset tenni is sokkal több, mint reménykedni, hogy majd más megoldja.

Nazareus 2019.07.12. 12:32:23

@steery: Ebben bár igazad van, de amit sugallsz vele az szerintem rossz: "s. Simán lehetne 40-50 évig használható gépkocsikat, számítógépeket, mobiltelefonokat is készíteni, amik lehetnének egymással kompatibilisek, olcsón és könnyen javíthatók. De abban nincs üzlet. "

Úgy érzem azt mondod vele, hogy a gonosz cégek a profit miatt szándékosan rövidebb élettartamú készülékeket gyártanak. Pedig ez miattunk a vásárlók miatt van. Ha ott van két hasonló tudású mosógép csak egyik 260ezer Ft, a másik 120 ezer, melyiket fogják a vásárlók venni? Nem érdekli a vevöket, hogy a 260-ezres háromszor annyi ideig jó. Emiatt az a cég, amelyik tartós terméket készit, miöségi anyagból vagy csödbemegy vagy silányabb minöségü terméket készit.
Jó példa erre, hogy kb. 15 éve vettem egy botmixert, minöségi gyártmány, svájci, Bamix, élethosszig tartó garanciával. 50ezer Ft volt, ma is hibátlanul müködik. De szerintem kevés ember venne ennyért egy botmixert, amikor lehet kapni 5ezer Ft-ért is (sajnos több ilyen cuccra nincs pénzem).

midnight coder 2019.07.12. 12:33:48

@Em.MA: "A gyártóknál kellene komoly változásokat kiharcolni, kezdve a rengeteg csomagoláson"
Nem a sok csomagolás a baj, hanem az hogy millióféle anyagot használnak hozzá, amit lehetetlen gazdaságosan újrafeldolgozni. Ha lenne 4-5 fajta anyag amit csomagolásra lehetne használni, akkor gyakorlatilag veszteségmentesen lehetne újrafeldolgoznia a háztartási szemetet. 5000 féle anyag esetén ez lehetetlen.

"Folytatni lehetne ott, hogy minden ország kezelje a maga szemetét, ne lehessen más országokba utaztatni."
Ez a zöldek egyik legnagyobb idiotizmusa. Miért is építsünk egy-két olyan helyet ahol a szemetet gazdaságosan és környezetkímélõ módon lehet tárolni vagy újrafeldolgozni, tároljuk inkább szerteszét minden országban, az biztosan jó lesz mindenkinek. Ja bocs, nem is.

Ez a nagy baj egyébként a civil szervezetekkel. Jön egy rakás bölcsészmérnök és jól kitalálja hogy hogyan kellene megmenteni a bolygót, miközben már általános iskola alsó tagozatában is felmentése volt minden természettudományhoz csak kicsit is hasonlító tárgyból. Mert hát az, hogy nem tudod hol született Petőfi az bunkóság. Az viszont, ha nem tudod a víz képletét trendy.

midnight coder 2019.07.12. 12:39:13

@Nazareus: "Pedig ez miattunk a vásárlók miatt van."
Nem feltétlenül. Pl. amikor a nylon harisnyát feltalálták, még évekig tudtak a nők hordani egyet-egyet. Aztán elkezdett telítődni a piac, és ezért a gyártók inkább elkezdtek olyan anyagokat használni ami gyorsabban tönkremegy.

"Pedig ez miattunk a vásárlók miatt van. Ha ott van két hasonló tudású mosógép csak egyik 260ezer Ft, a másik 120 ezer, melyiket fogják a vásárlók venni?"
Ugye nem gondolod komolyan, hogy a 260 ezer forintos cucc azért kerül többe, mert 160-ert nem lehetne olyat csinálni ami 30 évig is mûködik ? Csak ha olyat csinálnak, akkor ki vesz 10 év múlva mosógépet ? Senkinek nem érdeke, hogy telítõdjön a piac (legalábbis a fizetőképes piac).

jn87 2019.07.12. 12:39:20

Van egy poliészter, picire összehajtható és tokban tárolható, pillekönnyű bevásárlószatyrom...nagyon masszív, megdöbbentően nagy súlyokat elbír, kutya baja 12+ év kíméletlen használat után. Rengeteg helyen kapni ilyeneket, pl. mezei drogériákban is, vagy webshopokban párszáz Ft-ért, ráadásul megjelenni sem ciki velük (egyáltalán nem áttetszőek, illetve mindenféle dekoratív mintával is rendelhetőek). Persze ennek az előállítása is szennyezi a környezetet, de nem szakad úgy, nem lesz menthetetlenül foltos-koszos sem, mint esetleg egy textil, ha kiömlik benne valami, ennél jobb és tovább használható megoldást én még nem nagyon találtam...

Nazareus 2019.07.12. 12:47:33

@midnight coder: De úgy gondolom, hogy a tartósabb drágább. Akár jelentösen. És ezt a vásárlók (föleg a magyar vásárlók!) nem szeretik.

Em.MA 2019.07.12. 12:52:45

@midnight coder:
" Miért is építsünk egy-két olyan helyet ahol a szemetet gazdaságosan és környezetkímélõ módon lehet tárolni vagy újrafeldolgozni, tároljuk inkább szerteszét minden országban, az biztosan jó lesz mindenkinek."
Nem tárolni kell, feldolgozni! A szállítás környezetkímélő? Nem. Munkahelyteremtő beruházás? Igen.

Én úgy látom, egyenlőre az a gond, hogy feldolgozás helyett bizonyos országok bedobják az óceánba a szemetet, hogy a fejlettnek nevezett országok szemétlerakónak használják az un. harmadik világot.
Ha nem lehet kivinni a határon túlra a szemetet, minden ország lakossága hamarabb fog szembesülni azzal, mennyit termel, és talán hamarabb elgondolkodik azon, hogy személyesen neki is tenni kell az ügy érdekében.
Nyilván jó megoldás, ha csak újrahasznosítható csomagolást alkalmaznak, de azért attól még lehet abban is mértéket tartani.
A többi kissé személyeskedő hangvételű megjegyzéssel nem tudok mit kezdeni. Tudod az ing meg az ő tulajdonosa. Nem kívánom másokét hordani. Ezeket a dolgokat, mivel nem ismersz, jobb lett volna ha nem nekem írnod, hanem önálló hozzászólásba.

midnight coder 2019.07.12. 13:04:03

@Nazareus: "Nem tárolni kell, feldolgozni! A szállítás környezetkímélő? "
Minden relatív. Nem biztos, hogy gazdaságos minden sarokban felépíteni egy feldolgozó központot. A feldolgozással egyetértek, már abban az esetben ha fel lehet dolgozni. De Pl. nukleáris hulladékot nem lehet. És mi a jobb ? Ha a nukleáris hulladék olyan helyen van tárolva ahol biztosan tudjuk hogy néhány milliárd évig nyugton lesz, vagy ha minden ország lokálisan tárolja ahol tudja ? Vagy ha nem használnak atomerőmûvet és helyette ömlik a levegõbe a CO2 ?

Akkor gondold át picit. Anno a nagy szocializmusban simán tudodd az akkori primitív ipar előállítani olyan mosógépet ami 30 évig simán elment. Pedig az akkor hazai gyártástechnológia a fasorban sem volt a mostanihoz képest. Azért ez annyira nem ûrtechnika.

A civil szervezetekkel kapcsolatod dolog nem személyeskedés volt, nem neked szólt hanem általában a zöldeknek akiknek ezt a remek gondolatot is eredetileg köszönhetjük.

midnight coder 2019.07.12. 13:05:46

Szerk. Attól tartok összevontam két hsz-t. Az elejes és a vége @Em.MA, a közepe @Nazareus

Metálvörös 2019.07.12. 13:12:54

Hajdú Energomat :) csak azért vettünk másikat, mert a nem pogózó mosógép megalkotása sajnos meghaladta a hazai ipar képességét, az új házban meg nem volt elég nagy a táncparkett. De félre van téve tartaléknak (bár az utód is 10 éve szolgál hibátlanul)

Almandin 2019.07.12. 13:25:57

@ramirez7788: Más probléma, hogy a vászonszatyor nem vízálló. Szerintem, ha valaki nem vásárol minden bevásárlásnál új szatyrot, és ha leszakad a füle, a szelektívbe dobja ki, akkor nem árt jelentősen a környezetének.
Akik a hátizsákkal jönnek, azoknak üzenem, hogy azok többsége is műanyagból készül, ráadásul nem mindenkinek sportos a stílusa, hogy mindennap hátizsákot hordjon, meg kényelmetlen is mindig levenni, ha az ember valamit ki akar venni belőle.
Nálam mindig női táska lóg a vállamról, plusz a nagyobb dolgoknak viszek egy szatyrot, ami vagy egy dizájnosabb nejlon szatyor, vagy tartósabb, elegánsabb impregnált vászon vagy műanyag. Vászonszatyrom van pár, de ha erősen esik az eső, szétázik, ami benne van. A papírszatyrok dettó. Volt rá példa, hogy elfelejtettem otthonról szatyrot vinni, vettem egy papírszatyrot, hazafelé kitört a zivatar, a szatyor meg leszakadt, annyira átázott. Csak száraz időben jó a papír vagy vászon szatyor.

Hórukk 2019.07.12. 13:29:37

@midnight coder: Én is azt gondoltam sokáig , hogy nincs indok a szemét erdőbe szállítására és nem is tettem soha ilyet, de már volt olyan, hogy kezdtem megérteni őket. Volt már gondom kerti hulladék, nagyobb méretű háztartási hulladék (fém ruhaszárító, vasalódeszka, ereszcsatorna stb.) elhelyezésével. Ilyen zacskó, olyan zacskó (de hogy pontosan milyen és honnan azt nem tudja senki, a szomszédok sem), ekkor-akkor-semmikor viszik el, eztnem-aztnem-csakezt-csakazt. Volt gondom akkor is, amikor külföldön dolgoztam és csak 2-3 hónapot voltam itthon évente (mint sokan mások): nem kívántam éves szemétszállítási díjat fizetni és nehéz volt alternatív megoldást találni. Ilyenkor a telefonköltségből és időből 3x kitelik a benzin az erdőig. "Nyugaton" van hulladékudvar, ahol háztartási mennyiségben ingyenesen, mindent befogadnak, mindenki tudja hol van és az erdő helyett oda viszik a szemetet, ami nem mehet a kukába. Nem lenne nagy dolog nálunk is megszervezni, de nem teszik. Vagy az is lehet hogy van, de senki nem propagálja.

Almandin 2019.07.12. 13:35:18

@Hórukk: Ha keveset vagy otthon, beszéld meg az egyik jó szomszédoddal, hogy fizetsz neki havonta pár ezret és cserébe az ő kukájába dobhatod a szemetedet. De ez nem mentség az erdő szennyezésére.

Nazareus 2019.07.12. 13:42:55

@midnight coder: Persze, minél egyszerübb valami annál könnyebb tartósabbat késziteni. És mégis a vevök a hibásak: kérdezd meg az embereket, hogy mit vennének inkább? Egy korabeli (de új) Hajdút, ami sokat fogyaszt áramot is vizet is az ugyanannyiba kerülö és sokkal többet tudó energiatakarékos mosógépet, ami feleannyi idö alatt tönkremegy. Egy bonyolult készüléket drágább tartósra elkésziteni mint egy egyszerüt (másrészt a hazai ipar nem is tudod vetélkedni a nyugatival).

Metálvörös 2019.07.12. 13:52:59

@Almandin: Pár év után sajnos a hátizsákok is átáznak, ezért nekem mindig van benne egy jó nagy nejlonszatyor, amibe be tudom csomagolni azt, aminek nem szabad eláznia. Mivel igen ritkán van használva, ez sokáig bírja.
Az tény, hogy stílus szempontjából nem mindenkinek felel meg a hátizsák.
@Hórukk: Igen, utánajárást igényel a dolog, és pont ez lenne a lényeg, hogy az emberek hajlandóak legyenek némi erőfeszítést tenni azért, hogy ha pár év múlva sétálni támadna kedvük az erdőben, akkor ne szeméttelepen érezzék magukat. Mert a szemét vonzza a szemetet, ha valahol leteszel egy darabot, sokkal nagyobb valószínűséggel jelenik meg mellette egy újabb, mint "szűz" területen. Ha nem érzékeny adat, melyik településről lenne esetedben szó?

Almandin 2019.07.12. 14:00:56

@Metálvörös: Nekem 3 hátizsákom van, két műanyag, egy bőr (utóbbi kicsi). Többnyire utazáshoz, kiránduláshoz használom őket, általában, normál esőben nem áznak át.
Mindenesetre példád jól mutatja, hogy ugyanúgy használsz nejlonszatyrot, mintha hátizsák nélkül pakolnál bele. Tény, hogy a műanyagok néhány területen verhetetlenek, inkább ésszel kell használni őket és visszagyűjteni használat után.

Metálvörös 2019.07.12. 14:13:37

@Almandin: Csak akkor csomagolom a nejlonba is a holmit, ha látom, hogy esik. Ezért évekig elvagyok egy szatyorral. Ha már használhatatlan, akkor megy a szelektívbe.
Valóban, az ésszel használat sokkal elérhetőbb, mint a nem használat, és az elkényelmesedett életmód mellett is kivitelezhető. Csak van, aki még erre is lusta.

midnight coder 2019.07.12. 14:40:44

@Nazareus: Ha 40 évvel ezelõtt a hazai cuculista ipar tudott tartós mosógépet gyártani, akkor nehogy már ma ez akkora gond legyen a mai gyártási technológia mellett. Az alapok ma is kb. ugyanazok, a vezérlés persze más, de az elektronikának köszönhetően jóval olcsóbb és egyszerûbb.

mt-03 2019.07.12. 15:04:18

jartatok mar japanban (nem kis orszag, 130 millio ember), na ott meg a muanyagcsomagolast is becsomagoljak. szeletelt kenyer szeletenkent csomagolva, barack darabonkent, stb. de van olyan orszag ahol a dobozos uditoket egyenkent csomagoljak, de minimum a tetejen folia van, mert sztuk ugy higenikus, es sorolhatnam.
ha pl az unioban egysegesen a pet palack es fem doboz (pl sor, cola) betedijas lenne azaz lenne hova leadni ahol valami minimalis penzt adnanak erte, maris megoldodna problem, ha mas nem akkor az alkeszek visszavinnek. de nem ezt valahogy nem akarjak, inkabb van 3 kuka, meg szelektiv, meg szallitas, valogatas, stb. ezeken a kisember szatyra semmit nem tud valtoztatni...

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2019.07.12. 15:05:14

@steery: Pedig ebben is, mi, fogyasztók vagyunk a ludasak. Minket szolgálnak ugyanis ki. Ha örökéletű hűtőszekrényt, autót, műanyagszatyrot készítenének, mi háborognánk, mert nincs munkahelyünk (hiszen kinek gyártana a gyár, ha senki nem akarna újat vásárolni?). Kevesebb lenne az adó és a járulék is, az állam lehetőségei is beszűkülnének. Mi pedig az utcán hőbörögnénk az alacsony életszínvonal miatt.
Nem azt mondom persze, hogy úgy van jól, ahogy most van. Egyáltalán nem azt. Csak téves szemlélet ez a másra mutogatás: nem a gyártók a hibásak a fogyasztók pedig a vétlen kiszolgáltatottak. Hanem mi mind felelősök vagyunk a jelenlegi helyzetért. Ha úgy tetszik, a fogyasztók a felelősek, hiszen mindenki fogyasztó.

BiG74 Bodri 2019.07.12. 15:07:42

@ramirez7788: A textil szatyornak nagy az ökolábnyoma? Ne mond már! És pontosan milyen alapon hasonlítgatunk?
Több ezerszer kell használni? Miért a fingmikronosakat hányszor használjuk?
Bizony, mikor még a bálnák, teknősök textilszatyroktól lehelték ki az utolsó vízpárájukat és szennyező széndioxidjukat! Mikor még nem műanyag szatyrokat vitt a viharos szél, hanem mérgező textilszarokat.

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2019.07.12. 15:13:41

@BiG74 Bodri: Érvelés helyett a másik megsemmisítése a célod? Javaslom inkább a vitát.

Nazareus 2019.07.12. 15:16:51

@midnight coder: Megismétlem: ma is tudnak tartós mosógépet gyártani, csak az emberek nem fizetik meg azt a plusz költséget ami azzal jár, hogy tartós legyen. Gondolom Te is belátod, hogy a tartós mosógép elöállitása drágább mint a nem tartósé (ugyanolyan tudás mellett) - mert pl. fém alkatrészek vannak müanyag helyett sok helyen. Ettöl kezdve a vásárlók szavaznak a pénztárcájukkal.

flydomi 2019.07.12. 15:28:58

@Almandin: Akik a hátizsákkal jönnek, azoknak üzenem, hogy azok többsége is műanyagból készül, ráadásul nem mindenkinek sportos a stílusa, hogy mindennap hátizsákot hordjon, meg kényelmetlen is mindig levenni, ha az ember valamit ki akar venni belőle.

Talan a hatizsakot nem fogjuk minden alkalomal a vasarlas miatt a szemetbe dobni......de azert koszonjuk a felvilagositast.Ha a divat meg ennyire fontos,akkor tessek hazhoz rendelni a cuccost.

BéLóg 2019.07.12. 15:44:23

Vettünk egy botmixert a Lidlben, tán 3000 Ft, mert egy WDF (!) terméknek eltörött mindkét rúdja, és sehol senki nem tudott hozzá újat adni. A WDF szerviz sem (Sparos "reklámtermék") Ki kellett dobni.

Milyen vicces, hogy MINDEN botmixernek csakis a SAJÁT rúdjai illenek a csatlakozóba, így hát az ember kidobja a még működő egységet, jobb esetben a műszaki hulladékok közé a Hulladékudvarban.

Ja, a 3000 Ft-os LIDL botmixerre kaptunk HÁROM ÉV garanciát, a 120 ezer Ft-os ******* hűtőnkre meg egyet.

Én ugyan ezer éve (mikor még senki nem tudta mi az hogy szelektív) válogatva gyűjtöm a hulladékot (anno a papírt, a fémet, az üveget és a szerves anyagot különválasztva), de szarok bele az ilyen hangzatos lóf. Aszpropaganda szatyorprogramokra, miközben a programozott elavultatás miatt "tonnányi" készülékeket kell kidobnom, mikor lejár a garancia és senki nem is javítja őket.

És b+ kb. másfél éve vette a Praktikerben vagy húsz LED-es égőt (nem egyszerre), és hirtelen egymás után ÖT DARAB tönkrement, kettő villog, három sötét. Az van rájuk írva hogy 50000 óra, garancia egy év. És amekkora bráner voltam, persze hogy NEM őriztem meg a blokkokat.
Ha száz wattos égőket használtam volna akkor is kevesebb pénzbe került volna ez a q.rvanagy "energiatakarékoskodás". Blokk nélkül meg lehúzhatom magam a retyón.

Ez az egész egy borzalmas nagy átverés, mindamellett hogy a PET palackot valóban vagy be kéne tiltani, vagy 100 Ft betétdíjat számítani rá és kötelezően visszaváltani, mint az van a németeknél. Ott 20 cent (kb. 65) Ft a betétdíj palackonként.

Almandin 2019.07.12. 15:46:08

@flydomi: Én a nejlonszatyrot se dobom minden vásárlás után a szemétbe. Eleve nem veszek mindig új szatyrot (minek?), csak akkor, ha épp nincs nálam (kb. 20 vásárlásból 1 alkalom ilyen). Több évtizedes szatyraim is vannak.
A tartós műanyag cikkek (hátizsák például) viszont általában nem gyűjthetőek szelektíven, tehát elhasználódás után az ember a kommunális szemétbe kénytelen dobni. Ugyanez áll a műbőr cipőkre is. Ezek hasznosítására is ki lehet találni valamit idővel.

Ripo 2019.07.12. 15:47:35

Én javaslom a 3R-t, mint a hulladékcsökkentés alapját.
Ha megengeditek a saját példámat hoznám fel:
Reduce - csökkentettük a vásárolt dolgok mennyiségét. Már nem veszünk palackos ásványvizet, gumicukrot, kis zacskós szotyit, fast fashion ruhákat, stb. Ezáltal kevesebb a tárgyunk, jobban elférünk, és kábé félévente sikerül megtölteni a 120literes kukát (főleg túrórudi-csomagolással)
.
Reuse - újra használjuk, amit lehet. (nagyon kevés dolog van, amit nem lehet újra vagy alternatív módon felhasználni). Pl a telekhez volt egy kutyaház. Mivel már leginkább tönkre volt menve, nem hirdettem meg a jófogáson, hanem kiváló komposztláda lett belőle. (így komposztládát sem kellett vásárolnom). A használt és használható dolgokat tök jól lehet értékesíteni a fb marketplace-en vagy egyéb apróhirdetéses helyeken. Olcsóbb is, nem kell legyártani miattam az újat, és nem is lesz belőle hulladék egyenlőre.
.
Recycle - amit nem tudunk újra felhasználni, az megy a szelektívbe. Külön kiemelném a konyhai és a zöld hulladékokat. Azokat kiválóan lehet komposztálni. Még városban is, ha valaki veszi a fáradtságot, megbeszéli a társasház lakóival, hogy a lebomló hulladékot ne a szemetesbe tegye, (kivéve hús, macska-, és kutyaalom, déligyülölcsök héja, mert az tele van tartósítószerrel) hanem (mondjuk naponta egyszer) összegyűjtve gyorsan nagy mennyiségű komposztot lehet előállítani. Azért meg a növények is hálásak lesznek.
.
Illetve nem "R", de alternatív megoldásokban is bőven lehet gondolkodni. Pl mosható pelenka, piacon vásárlás, ahol a saját dobozodba adják az árut, házi tészta nagyi módra, házikenyér, közös használatú fúró/láncfűrész/fűkasza stb.
Mióta kevesebb cuccunk van, kevesebb a költségünk is, és sokkal jobb érzés nem megvenni a (valami színes csomagolású) egyébként szükségtelen árut.

MAC-Ka 2019.07.12. 15:50:11

@Almandin: Tudtommal ha egy ingatlan lakott, akkor KÖTELEZŐ szemétszállítási díjat fizetni (legalább a legkisebb méretű edényt) függetlenül hogy mennyit tartózkodik ott. A szelektív meg a hulladékudvarokban leadható dolgoknál pedig sajnos még nagyon sok kérdőjel van (mit lehet beletenni, és ami nem tartozik oda, azt hová tegye... :( ) Valóban nem elfogadható az erdőszéle, de sajnos mindig lesz akinek egyszerűbb, olcsóbb megoldás. :( Egy vödörnyi sittel esetleg nem kíván elbuszozni több átszállással abba a hulladékudvarba, ahol átvennék tőle (ja plusz előtte a közös képviselőhöz aki ad igazolást hogy fizeti a szemétdíjat :( ) Kicsit egyszerűsíteni kellene hogy NE ÉRJE MEG az erdőszélre vinniük.

midnight coder 2019.07.12. 15:54:23

@Nazareus: A plusz költség azt jelenti, hogy a gyártó plusz százezerért nem teszi be azt az alkatrészt ami a garancia lejárta után egy éven belül garantáltan tönkremegy és helyette olyat rak be ami 5 évvel később megy tönkre.

midnight coder 2019.07.12. 15:55:45

@Ripo: Tipikus mozgalmár ötlet. Megoldani garantáltan nem fog semmit, de az a pár lelkes ember aki csinálja roppant nagyszerûnek érzi magát, és hű szolgája lesz a Mozgalomnak.

Almandin 2019.07.12. 15:55:55

@BiG74 Bodri: Erre az ilyen típusú hulladék visszagyűjtése a megoldás és a szigorúbb bírságolás: ha valaki PET-palackot vagy nejlonzacskót eldob, komolyan megbírságolni (mivel veszélyesebb, mint a többi hulladék).

Almandin 2019.07.12. 16:00:37

@Ripo: A PET-palackok könnyen újrafeldolgozhatóak. Poláranyag készíthető belőlük, amiből ruhák és lakástextíliák készíthetőek. Pl. párnatöltelék. Azt kell megakadályozni, hogy ne kerüljenek a vizekbe. Ha mindenki szelektívbe dobná ezeket, nem pusztulnának el a tengeri állatok miatta.

Ripo 2019.07.12. 16:05:21

@midnight coder:
Ha jól értem, az egyik korábbi hozzászólásodból, Te inkább hulladék felgolgozás-párti vagy.
A hulladék az egy eredmény, ami azt mutatja, hogy a folyamat nem tökéletes.
Ha nincs hulladék akkor tárgytalan a kérdés, hogy feldolgozni vagy szállítani környezetkímélőbb-e.

Nazareus 2019.07.12. 16:06:08

@midnight coder: Igen, igy van. Gondolom belátod, hogy a tartós alkatrészek drágábbak. Azt meg nem fizeti meg a vevö. Ezért nem tesznek bele drága és tartós alkatrészeket.

acycloren 2019.07.12. 16:08:42

@ramirez7788: Kamuszagot érzek. Lehet, hogy a vászonszatyrot előállítani bonyolultabb, mint a műanyag zacskót, de a műanyag zacskó általában egy használat után ki lesz dobva. A vászonszatyor meg nem. És utóbbi nem végzni egy tengeri állat gyomrában.
Amúgy nem csak vászonszatyor van. Lehet kapni újrafeldolgozott műanyagból készült szőtt szatyrot, ami brutál erős, igaz nem szexi, de kb. örökéletű.

@mt-03: Igen, alapvetően Ázsiában, még a fejlettebb országokban is, ahol van szelektív hulladékgyűjtés, a háztartási szemétteremelés nagysagrendekkel nagyobb, mint Kelet-Európában.
Egy kínai, japán, koreai, filippínó mindent egyenként csomagolva vesz, minden több fóliába, zacskóba, dobozba van csomagolva. Gyümölcsöt darabolva, habtálcán, fóliázva, címkézve veszik. Vagy ha egészben van a gyümölcs, akkor ütés ellen védő habhálóba csomagolva. Magyar szemmel elképesztő mennyiségű csomagolást, göngyöleget használnak. Mondjuk ezt civilizáltabb helyen szelektíven gyűjtik, ha újra nem is hasznosítják. Mindenesetre nem a kelet-európaiak fogják elárasztani a világot szeméttel, ugyanis a szeméttermeléshez túl szegények, nem fogyasztanak eleget.

fideSS a retardáltak gyűjtőhelye 2019.07.12. 16:09:34

Megint olyan osztja az észt, aki nem jár vásárolni. Nem a vásárlás végén megpakolt hazacipelő nájlon adja a problémát, hanem a 10-15 pici zacsi amibe az emberek az ömlesztett termékeket pakolják és otthon azonnal a kukában landol

steery 2019.07.12. 16:14:54

@Fermentátor: @Nazareus: Tökéletesen igazatok van, srácok, ebben. A civilizációnk evolúciós fejlődése során létrejött a legsikeresebb, legversenyképesebb rendszer (kapitalizmus), ami prímán működött... egészen a XX. századig. Mert most már ez a stratégia több kárt és bajt okoz, mint amennyi hasznot nyújt az emberiségnek. Az alapjaitól kell sürgősen átterveznünk és újra kitalálnunk az egész rendszerünket, oly módon, hogy ne haljunk ki. De az nem fog menni, hogy a káposzta is megmaradjon és a kecske is jóllakjon. Mert jelenleg még ezzel a lehetetlen feladattal birkóznak a szakemberek, hogy úgy akarják megoldani a növekvő bajokat, hogy érdemben nem nyúlnak hozzá a meglévő, nyilvánvalóan rossz struktúrákhoz. Ahogy a bankrendszer sem lett megreformálva a 2008-as válság után, csak eltolták a problémát későbbre az ész nélküli készpénz kibocsátással.
És jelenleg valószínű, hogy vagy egyáltalán nem lesznek érdemi változások vagy csak látszat intézkedések történnek majd, miközben az egész civilizáció több lépcsőben, fokozatosan összeomlik és megsemmisül. Önnön sikerének áldozata lesz.

Almandin 2019.07.12. 16:18:10

@Ripo: Valóban igaz, hogy a hulladék csökkentése okos dolog, de a teljes hulladékmentesség elérhetetlen. Ma már nem önellátó parasztgazdaságban élünk, mint a középkori ember. Ha készen vesszük az élelmiszert, akkor a gyártónak és a kereskedőnek valamibe csomagolnia is kell azokat. Tény, hogy sok termékcsaládnál vissza lehetne térni a nem műanyag csomagolásokra. Én még emlékszem, hogy gyerekkoromban (nyolcvanas évek) a zsemlét papírba csomagolták, a WC-papírt is papírcsomagolással árulták, a gyümölcslevek is többnyire üveges csomagolásúak voltak. A táblás csokoládé papírban és sztaniolban volt (ma már az is főleg műanyag). De pl. a túró rudiról a csomagolás miatt nem fogok lemondani. A WC-papír nejlonzacskója megy a szelektív gyűjtőbe.

Almandin 2019.07.12. 16:22:50

@fideSS a retardáltak gyűjtőhelye: Ez igaz, ezért szorgalmaznám, hogy pl. a pékáruk csomagolásánál vissza lehetne térni a papírzacskóra. nejlonba csak olyat rakni, ami átázik (csirkemáj például).

midnight coder 2019.07.12. 16:27:40

@Nazareus: Ja. Egy 150 forintos alkatrésszel van több a 150 ezer forintos gépben, ez nyilván indokolja a magasabb árat. Nem. Ott azt kell megfizetni, hogy az elavulást pár évvel későbbre tervezték.

Nazareus 2019.07.12. 16:32:20

@midnight coder: Szerintem tévedsz. De ha igazad van, akkor gyárts 150 forinttal drágábban 10 évvel tovább tartó mosógépeket. Hidd el, ezt a plusz költséget meg fogják fizetni az emberek! (Csak jelzem: nem fog menni ennyi plusz költséggel)

midnight coder 2019.07.12. 16:33:05

@Ripo: Hulladék mindig van. Ezzel túl nagy baj nem is lenne, ha fel tudnánk dolgozni. És azért nem tudjuk, mert kb. minden gyártó véletlenszerûen használ csomagolásra anyagokat. Ezért aztán esélye nincs, hogy az X mûanyagot és az Y mûanyagot, az egyik fémötvözetet és a másik fémötvözetet újrahasznosítsd. De ha a felhasznált csomagolóanyagok típusát korlátoznánk mondjuk két fajta mûanyagra és egy vagy két fajta fémre, akkor a szerves anyagok feldolgozása után a maradékot könnyedén szét lehetne választani és 100%-ban újrahasznosítani. Innentől kezdve kb. teljesen mindegy, hogy mennyi szemetet termelsz, mert a szemét feldolgozása nem probléma, sőt kimondottan nyereséges vállalkozás, mert a visszanyert fémek és mûanyagok korlátlanul újrahasznosíthatók. De ehhez az kell, hogy ne 300 féle fém és mûanyag legyen a szemétben.

midnight coder 2019.07.12. 16:36:29

@Nazareus: Ha gyártanék akkor sem hinné el nekem senki. A terméket a marketing adja el. Ráadásul ha valóban én lennék a piacvezető, akkor 10 éven belül azt venném észre, hogy a kutya sem vesz tőlem új mosógépet mert mindenki a régit használja. Anno az amcsik a mûanyag pohárnál jöttek rá erre: a mûanyag pohár a világ legjobb üzlete, mert hogy folyamatos rá a kereslet.

midnight coder 2019.07.12. 16:39:51

@steery: Egy fenét. Ezek a gondok igazából nem akkora gondok hogy ne lehetne őket megoldani, csak az sértene egy rakás érdeket, Pl. a csomagolóanyagok gyártóiét. De jelenleg biztonságban vannak, a mozgalmárok levezetik a társadalomban felgyûlt feszültséget, az akit ez érdekel nagyon elégedett magával hogy immár nem használ nejlonzacskókat, a világ többi része pedig megbízhatóan termeli a szemetet tovább.

BéLóg 2019.07.12. 16:42:20

Nagyjából 1000 fok körül minden szerves és mű anyag atomjaira bomlik, tehát igazából a Rendkívül Magas Hőfokú égetéssel bármely hulladék megsemmisítése megoldható.
Igenám, de ehhez sok-sok energia kell és hát eahogy ismerjük a NYERESÉGESEN dolgozni akaró cégeket, a folyamatirányító rendszereket gyönyörű szépen be lehet állítani, hogy olyan hőfokon tartsák stabilan a folyamatot, amelyen a szóbanforgó molekulák (mondjuk úgy) elég nagy százaléka megsemmisül. A maradékra meg ráfogják, hogy hát az olyan piti, hogy nem káros.
Ja amikor összeadod az olyan piti hogy nem káros dolgokat amiket megeszel, megiszol, belélegzel vagy a bőrödre kensz, nos hát ugye EGYÜTT ezeket soha nem vizsgálták és nem is fogják...
Aztán kb. "nem érti" az ember, miért is kap rákot, mikor hát MINDEN mérgező és rákkeltő anyag JÓVAL a megengedett érték alatt van.

Ja. Egyenként.

Sci-fi hajlamom miatt valahogy mindig azt gondoltam, ha lenne valahogy végre valami fúziós erőmű, irányított és stabil módon, nos hát az a plazma hőfok minden bizonnyal valóban alkalmas lenne bármely mérgező, radioaktív, rákkeltő, stb. anyag megsemmisítésére...

BiG74 Bodri 2019.07.12. 16:52:32

@Fermentátor:
Pedig még az atomot nem is dobtam rá!
Ha ennyitől megsemmisült, áldás poraira.
Lejjebb írták kamuszagú a dolog. Ezer dolgon csúszik a dolog. Hogyan számolom a dolgot két teljesen különböző terméknél, úgy, hogy ne csússzon ki a való világ egy kis szeletkéje.
@Almandin:
Rendszerben kellene gondolkodni, melyben a szigorú bírság gyakorlatilag kivetésre nem kerül.
Adott rendszerben egy elfogadható mértékű terhet jelent a hulladékoktól való legális megszabadulás, úgy hogy a polgár tűréshatárán belül marad. Ebbe beletartozik a teljes életciklus, az újrahasznosítással bezárólag, a normális, könnyű elhelyezéssel. Ha egy terméket egy ilyen rendszerbe nem lehet beilleszteni, vagy a rendszert nem lehet létrehozni, tilos lenne piacra dobni, esetleg korlátozottan lehetne csak.
Szerintem az óceánokban úszó rengeteg szemét sem konkrétan személyekhez köthető, így bírságolással elejét venni a dolgoknak esélytelen.

midnight coder 2019.07.12. 17:21:42

@Nazareus: Ezt én is olvastam anno, de finoman szólva akkor is kissé kételkedtem ebben. Olyan ez tudod, mint amikor az autóba beépítették a 10 ezer forintos navigációt 150 ezer forintos extraként. Persze, ott is nyilván a ménöki szükségszerûség határozta meg az árakat és még csak véletlenül sem a cég profitérdeke.

Nazareus 2019.07.12. 17:33:00

@midnight coder: Az árakban nyilván benne van a profitérdek is. De nem mehet akármeddig a profit. Minél nagyobb a verseny, annál kissebb lesz a profit (hisze aki irreálisan magas profitot tesz rá, az csödbe megy a kevesebb profittal is beérök miatt). Persze nem ideális gazdaságban élünk, de ettöl még amit 10 ezer Ft-os navigációnak hivsz, az biztos nem 10ezer Ft-ba kerül a gyártónak, hanem többe. Design, hogy illeszkedjen az autó profiljába, úgy kialakitott tervezés, stb.

halaloszto 2019.07.12. 19:01:49

@midnight coder: valójában meg nagyon nem mindegy, hogy egy pamut szatyor kerül a tengerbe a végén, vagy a cikk szerint vele egyenértékű lábnyomú 2000 darab nejlonszatyor.

midnight coder 2019.07.12. 20:16:13

@halaloszto: Ja. Mert te a tengerbe szoktad dobálni a nejlonszatyraidat ? Nekem itt pesten a kuka sokkal közelebb van, onnan pedig kb. nulla százalék körüli az esélye annak, hogy valaha a tengerbe jut.

Max. akkor fordulhat ez elő, ha valaki valamelyik folyóba dobja a háztartási szemetét, esetleg eldobja az erdőbe, és onnan valahogy belemosódik a patakba. De ehhez azért kiemelten tahónak kell lenni, és gyanítom hogy ennek a nagy mûanyagellenes mozgalomnak a célközönsége amúgy sem az a tahó aki az erdőbe viszi a szametét.

midnight coder 2019.07.12. 20:18:31

@Nazareus: Ha te egy elektronikát a piacon meg tudsz venni valamennyiért a piacon mint végfelhasználó, akkor biztos lehetsz benne, hogy a gyár mint nagybani megrendelő, ennél jóval olcsóbban jut hozzá.

halaloszto 2019.07.12. 21:49:29

@midnight coder: a tengerben rengeteg a műanyag. valahonnan odakerül. jelen tudásunk szerint nagyrésze a folyókból. folyómenti népek számára évszázados evidencia, hogy ha meg akarnak szabadulni valamitől, beledobják a folyóba, és másnapra eltűnik.

www.treehugger.com/ocean-conservation/these-10-rivers-appear-be-source-millions-tons-ocean-plastic.html

Hórukk 2019.07.12. 23:51:54

@Metálvörös: Igen, de sok ember nem jár utána. Ezért kellene informálni, oktatni és megteremteni a lehetőséget. Ezért fizetjük az adót többek közt. Hulladékgazdálkodásról és környezetvédelemről van szó, nem csak kukaürítés a feladat.

Nazareus 2019.07.13. 00:38:14

@midnight coder: Persze. De itt messze nem csak eletronikáról van szó. Söt. Na mindegy, ha gondolod, higyj a "tervezett elavulásban" továbbra is.

Metálvörös 2019.07.15. 12:15:13

Örök optimistaként azt képzelem, hogy léteznek azok a csomagolóanyagok, amik rendelkeznek mindazon jó tulajdonságokkal, amik a csomagoláshoz kellenek, és azokkal is, amik az újrafelhasználhatóság / megsemmisíthetőség szempontjából is igen kedvezőek, valamint előállításuk nem környezetszennyező, és versenyképes áruk van. Csak még nem fedeztük fel őket :( Úgyhogy hajrá vegyészek, anyagtudósok és minden érintett. És ha a fenti tulajdonságok megvannak, akkor a gyártók is megnyugodhatnak, mert lesz gyártás, csak az embereket kell ránevelni, hogy ne a patakba dobják.

CCnick 2019.11.06. 20:34:20

@Nazareus: "15 éve vettem egy botmixert, minöségi gyártmány, svájci, Bamix, élethosszig tartó garanciával. 50ezer Ft volt, ma is hibátlanul müködik." 15 éve vettem egy botmixert, valami hauser vagy ilyesmi 2 év jótállással 3ezer Ft volt, ma is hibátlanul müködik.
süti beállítások módosítása